Magyarország uniós tagságának köszönhetően a for-profit és a non-profit szektor részére is számos támogatási lehetőség érhető el. Ezen támogatások hatékony felhasználása, illetve a közösségi pályázatokon való aktív és eredményes részvétel mindannyiunk közös érdeke. A szigorú pályáztatási rendszerben könnyen elveszhetünk, de az alábbiakban adunk néhány tippet, hogy könnyebben felkészülhessünk egy konkrét pályázat elkészítésére.

 

Mi az első lépés, ha pályázni szeretnék?

Először azt kell tisztáznunk, hogy pontosan milyen fejlesztést szeretnénk megvalósítani, ehhez milyen erőforrások adottak, illetve mi az, amire pályázni szeretnénk. Fontos, hogy olyan fejlesztést találjunk, amely életképes, azaz, a jövőben is fenntartható.

 

Hol tudok pályázatokat keresni?

Ez az egyik legnehezebb feladat: olyan pályázati kiírást kell találnunk, amely egyrészt maximálisan megfelel az elképzelt fejlesztésünknek, másrészt, a saját szervezetünk is megfelel a pályázati kiírásnak.

Tipp: a megjelenő hazai, uniós támogatásból megvalósuló pályázati kiírások a Széchenyi2020 központi oldalán, a http://palyazat.gov.hu/ -n érhetők el.

 

Találtam egy megfelelőnek tűnő pályázatot, mit csináljak?

Egy-egy pályázati kiíráshoz több dokumentum is tartozik (pályázati felhívás, pályázati útmutató, pályázati adatlap, etc.). Ezeket mind részletesen, többször olvassuk el, hogy tisztában legyünk azzal, mik az elvárások a pályázatunkkal és a szervezetünkkel szemben.

 

Nem világos számomra minden a pályázati kiírásban, mit tegyek?

Amennyiben valami nem világos a pályázati útmutatóban, akkor van arra lehetőség, hogy telefonon vagy írásban kérdezzünk a pályázat kiírójától. Fontos, hogy ne értsünk félre semmit, mert ez a pályázat eredménytelenségét is okozhatja.

 

Fontos a precizitás?

A forma ugyanolyan fontos, mint a tartalom. A beadott európai uniós pályázatok nagy része formai hibából kerül elutasításra, azaz: nem megfelelően, vagy hiányosan lett kitöltve a pályázati adatlap. A legkisebb hiba is a pályázat elutasítását vonhatja maga után. Ezért mindent legalább kétszer ellenőrizzünk.

 

Mennyi idő megírni egy pályázatot?

Egy jól átgondolt pályázat elkészítésére érdemes legalább egy hónapot szánni. Természetesen ez a projekt nagyságától is függ. Folyamatosan kövessük figyelemmel a beadási határidőt, mert elképzelhető, hogy ez időközben változik.

 

Minden pályázathoz kell önerő?

Fontos, hogy jól átgondoljuk a pályázathoz kapcsolódó finanszírozást. Szinte minden pályázathoz kell önrész, és nagy részben utófinanszírozásúak, azaz először meg kell valósítani a projektet, és utána kapjuk meg a támogatást.

Tipp: amennyiben lehetséges, szakaszoljuk a projektet (azaz bontsuk ún. mérföldkövekre), így párhuzamosan folyhat az elszámolás is, tehát egy-egy mérföldkő megvalósítása után adhatunk be kifizetési igénylést a már felmerült költségekre.

 

Mennyire kell részletesen bemutatni a projektet? Sokat kell „mesélni”?

Világosan és tömören fogalmazzunk! Az egyes pontok kitöltésénél mindig tartsuk szem előtt, hogy a pályázatunkat egy olyan személy fogja elolvasni, aki nem ismeri az adott elképzelést, ezért egyértelműen és érthetően fogalmazzunk, ügyelve a rendelkezésre álló karakterek mennyiségére.

 

Mennyire kell pontosnak lenni a költségvetésnek?

Amellett, hogy világosan leírjuk, hogy mit szeretnénk, ezt a pályázatban számszerűen is be kell mutatnunk. Fontos, hogy a pályázat által előírt számszerű mutatók (indikátorok) is pozitívak legyenek.

 

Megnyertem a pályázatot, mi a következő lépés?

Valósítsuk meg a projektet: amennyiben nyer a pályázatunk, akkor is fontos, hogy odafigyeljünk nemcsak a megvalósításra, hanem ennek dokumentálására és az ezzel kapcsolatos beszámolók küldésére.

 

A megvalósítás után mi a teendőm?

Nem elegendő annyi, hogy „csak megnyerjük” a projektet, hanem ezt hosszú távon is fenn kell tartani (legalább 3 év). Természetesen, amennyiben jó volt az elképzelésünk, és megállta a piacon is a helyét, akkor ez nem okozhat problémát.

 

Kell külső pályázatíró szakembert igénybe vennem?

Amennyiben először készítünk pályázatot, jól jöhet a külső segítség. Fontos, hogy a tanácsadó megléte mellett mi is aktívan vegyünk részt a folyamatokban, hogy legközelebb akár már önállóan is beadhassunk egy pályázatot.

 

Hogyan válasszunk tanácsadót?

Amennyiben eldöntöttük, hogy külső tanácsadóra van szükségünk, érdemes a környezetünkből tájékozódni, hogy ajánl-e valaki nekünk céget (saját pozitív tapasztalaton alapuló ajánlást érdemes elfogadni). Amennyiben nem, akkor érdemes több céget is megkeresnünk, mert az árajánlatok nagyon széles spektrumban mozoghatnak. Mindig kérjünk referenciákat!

 

Milyen lépések vezetnek végig a teljes pályázati folyamaton?

1, Kapcsolatfelvétel – a bemutatkozás, projektgenerálás, és a pályázat kiválasztása, hogy az Önnek legjobban megfelelő, legnagyobb támogatási lehetőséget biztosító és a legnagyobb eséllyel rendelkező pályázata kerüljön kidolgozásra és benyújtásra;

2, adatok bekérése (sztenderdizált adatbekérők alapján), hogy az Önnek a legkisebb utánajárással, a lehetséges legegyszerűbb módon készüljön el a beadandó pályázata;

3, adatok megvizsgálása: alkalmas-e a cég és a projekt a pályázatra;

4, amennyiben megtaláljuk az ideális pályázatot az Ön számára: szerződéskötés, melyben kimerítően gondoskodunk az Ön érdekeinek érvényesüléséről;

5, további adatok bekérése a pályázótól – csak akkor, ha a korábban bekért, és rendelkezésünkre álló adatok nem elégségesek;

6, dokumentumlista átadása az ügyfélnek, amiben határidővel ellátva mutatják, hogy mit és mikor kell beszereznie;

7, pályázat elkészítése;

8, az elkészített pályázat ügyféllel történő áttekintése, ügyfél pályázati vállalásainak ismételt megerősítése, hogy teljes képpel rendelkezzen a pályázatával kapcsolatban;

9, pályázat beadása – a tapasztalataink alapján erre legalkalmasabb pillanatban;

10, pályázat nyomon követése, amennyiben kell, akkor hiánypótlás; – figyelve a határidőkre;

11, amennyiben szükséges, akkor a pályázat végrehajtásában, menedzselésben is segítünk – több éves és kiterjedt szakmai hátterünkre támaszkodva;

12, és az elszámolásban is, hogy csak a szépre emlékezzen.